*kiegészítés

MagyarKöztársaságország. Nagyon helyes, ti. soha nem értettem az átvedlettek megmagyarázhatatlan vonzalmát a szócirkuszhoz. De nem is erről akartam írni, ezen már csak röhögni lehet: Tejóég, a megye szó elé kerül a "vár" szó! Jaj-jaj, fussunk egyből Brüsszelig, ez már a demokrácia vége! Majd a Benditúr, tudod az a gyerekmolesztáló, az majd megmondja ezeknek a fasisztáknak, hogy a "vár" szó miért is tűrhetetlen, feldogozhatatlan, sőt antiszemita, sérti a kisebbségeket, Heller is megmondhatja. Könyörgöm, nem látják, egész Európát fenyegeti már a barnulás!

Na jó, nem erről lesz szó most. Sokkal inkább arról, hogy kifelejtettem az első posztomból a blog születésének pontos történetét. Vagyis azt a pillanatot, amikor leültem és regisztráltam. Nos, ez azon a március 15-én történt, amikor a szokásos kordonerdő mögött megkezdődtek a magyarság ünnepi megemlékezései. A magyarok nélkül. Csak a böszme állt rendületlenül méla magányában a Kossuth téren. Nem volt hugyszag, a virágok sem voltak letaposva a demokrácia nagy dicsőségére. Sőt alapvetően senki nem volt ott a sleppen kívül. Csak az a nyomasztó fütty, az tudott átbújni a kordonok merev vasrácsai között. Ellopózott a szenvedélyes igazságbeszélőhöz, körbefonta mint óvó anya gyermekét, majd felszaladt a magyar lobogó árbócán és döbbenten nézett körbe, hát milyen ünnep ez? Ki ünnepel és mit? Ez a fess szemüveges a forradalmat? Ahol felelős ministeriumot óhajtott az istenadta nép? 

Eközben ez a felelős kérés megjelent egy molinón is. Ha nem is az Óperenciás tengeren, de a kordonerdőn kívül. Két magáról megfeledkezett ifjú tartotta fel tábláját ezzel a rasszista követeléssel. A demokraták persze kiszúrták őket, majd egy alvó sejt, egy munkásmozgalmi kiemeltnyugdíjas táskájával megtámadta az ifjú megemlékezőket. Feltehetőleg ő nem olvasta a 12 pontot. Vagy csak a dialektikus materializmust fogadta magába, mint kancácska azt a bizonyos lószerszámot. Nem tudni, mi történt, de ebben a pillanatban több történelmi legenda született meg. Egyrészt a mandiner videósainak örök szereleme, Miss Sün első fellépését csodáltuk meg, másrészt megismerhettük a rendőrség új kabalaállatát, a sünt. Az testüregi motozásokról és meztelenen álldogálásról most nem írok, mivel a létező legnagyobb filozófus már megmondta nekünk mucsaiaknak, hogy itt nem történt kínzás, alázás, semmi. Ha ő mondja, akkor pedig nem és kész, nehogy antiszemita kérdés legyen ebből a testüregi motozásból.

Második felvonás. Este néztem mr President, Sólyom Úr beszédét talán a MUPÁ-ból. Nem találjátok ki, idézett az államfő: Felelős minisztériumot kívánt!

Jaj-jaj mi lesz most, kérdeztem magamtól, a jeges rémület fellopózott gerincem mentén egészen a fejem búbjáig, szívembe vaspenge forgott. Talán csak nem fognak a zenekari árokból kommandósnak öltözött sünök rárontani szegényre, kitépni a magyar zászlókat a tartókból és alakzatban kivinni a megrémült elnököt a hátsó kijáraton? Testüregmotozás az öltözőben? Zászlótaposás a büfében? Anális szex a súgólyukban? (na jó, ez a gusztosnál jutott mindig eszembe) Mi lesz itt? De csalódnom kellett, senki nem rontott rá szegényre, semmi atrocitás, mélymagyarozás, hugyosozás, semmi. Lehet estére már olvasták a 12 pontot a rendőrök is, más magyarázatom nincs. 

Így aztán este már boldogan lehetett nyugovóra térni, a demokrácia megmenekült, a gyülekezési jog sem csorbult, a kordonok sem görbültek, a böszme meg vakarhatta megint a mejjét, ahogy ez a demokratáknál szokás manapság. Leborulás igaz nem volt, de az ünnep csodásan telt mégis, büszkén, felemelt fejjel, egyedül.

Ez a kép ültetett akkor a gép elé. Gondoltam leírom, de elmaradt sajnos. Ezt pótoltam most megkésett blogindítással.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.